ArtistInfo Logo  ArtistInfo

Album Cover
Ferenc Sebő, Sebő Ensemble
Pannon Freskó

Album HU 2005 on Hagyományok Háza label
Folk (Folk, Népzene)

Zene: Sebő-együttes (Barvich Iván, Orczi Géza, Perger László, Sebő Ferenc) Pannon Freskó Gondolatok a "Pannon Freskó" hallgatása közben A klasszikus Ókor hagyományai szerint a Négy Évszak ábrázolása amellett, hogy az égi és a földi szférára utalt, az örök Idő periodikusságának, a keletkezésnek és elmúlásnak a gondolatát fejezte ki. A négy évszak váltakozását az élet négy szakasszal (csecsemőkor, ifjúkor, érett kor, öregség) állították párhuzamba. Így ezekhez az ábrázolásokhoz a periodikus megújulás, az évről évre körforgásszerűen történő újjászületés gondolatköre is társítható. Sebő Ferenc zenéje is ezt a kozmikus körforgást, periodikus megújulást fejezi ki a tavaszi ujjongástól kezdve az izzó nyári Naptáncon és Tűzugráson át addig, míg ligetünk el nem kezd hervadni, és bár még a bort dicsérjük, de a madarak már elvonulnak, majd a Nap elsötétül és haláltánccal köszöntjük a periodikus elmúlást, amelyet viszont az újjászületés és tavaszi ujjongás követ, amelyre az izzó nyári Naptánc és Tűzugrás jön, míg ligetünk el nem kezd..., és bár még, ...de már, majd a..., amelyet viszont... A zene ihletője egy igazi pannon freskó volt, amely 1994-1996 között került elő Komárom-Szőny területén, a római kori Pannonia provincia Brigetio nevű városában, és ma a komáromi Klapka György Múzeumban látható. Egykor egy Előkelő városi ház lakomatermének mennyezetét díszíthette, utalva a gazda gazdagságára, aki minden évszakban roskadásig megrakhatta vendégei asztalát finomságokkal, az adott évszakra jellemző terményekkel. dr. Borhy László régészprofesszor A Kárpát-medence jó ezredéve kialakult magyar állama a római provinciáról, Pannóniáról nevezte el magát. Hagyományaink a messze európai múltban gyökereznek, minél többet tudunk róla, ez annál nyilvánvalóbb. A történet eleje még a mítoszok ködébe vész. Európét, a keleti királyleányt (földrészünk névadóját) a főisten, Zeusz rabolta el bika képében s vitte Krétára. De a Trójából menekülő Aeneász királyfi Római Birodalma már kiemelkedik az ismeretlenség ködéből. A népvándorlás hullámai s a kereszténység évszázadai után a sok politikai változás ellenére is egységes kultúra alakult ki ezen a földrészen, melyet a mi magyar hagyományaink is hitelesen közvetítenek. Műsorunk ezen az őseinktől örökölt nyelven mondja el emberi érzelmek, szerelem és halál fenséges harcait, a Tavasz (születés), a Nyár (beteljesülés), az Ősz (elmúlás) és a Tél (haláltánc) karakteres színeiben. Mint egy ásatás freskótöredékeit, úgy illesztjük össze az évezredek örökölt formáit, kincseit mai tudásunk, tánc- és zeneismeretünk, valamint klasszikus magyar költők énekelt szövegei segítségével. A történelmi múltból ismert mozdulatok elevenednek meg élő hagyományainktól inspirálva. Közismert dallamok különféle etnikai karaktert felvéve, mai világunk dinamikus hangzását bátran vállalva villantják fel összetartozásukat s bizonyítják az európai (s benne a magyar) kultúra-éltető, világot formáló hatását. A kialakuló kép egyszerre új és ismerős, átélhető és megélhető. Sebő Ferenc zeneszerző A hangfelvétel a Hagyományok Háza Ethnic Stúdiójában készült, 2005-ben.

     
Musicians
PortraitFerenc Sebő voc, *1947 HU
music by, sleeve notes, composed by, musician, album by
PortraitSebő Ensemble ,
ensemble, album by
PortraitGyenge Lajos dr, perc, HU
accompanied by, drum
Balogh András
accompanied by, horn
PortraitAgócs Gergely voc, fl,
accompanied by, pipe, fujara
PortraitGera Attila cl, fl, rec,
accompanied by, saxophone, clarinet
PortraitFerenc Kovács vn, tr,
accompanied by, trumpet
Koppányi Zsolt
accompanied by, tuba
PortraitBognár Szilvia voc,
accompanied by, vocals
PortraitMárta Sebestyén voc, *1957 HU
accompanied by, vocals
PortraitPalya Bea voc, *1976 HU
accompanied by, vocals
PortraitMagyar Állami Népi Együttes Ének- És Zenekara ,
ensemble
PortraitIván Barvich fl, st-d,
musician
PortraitOrczy Géza ,
musician
PortraitLászló Perger g,
producer, musician
PortraitPál István "Szalonna" vn,
violin, leader
Producers
Konorót János engineer
Molnár Gábor technician
Composers
Ferenc Sebő
Album Tracks
No Title Artist Composer Duration
1Prológ = PrologueFerenc Sebő, Sebő Ensemble
2A Múlt KútjaFerenc Sebő, Sebő Ensemble
3Tavasz = SpringFerenc Sebő, Sebő Ensemble
4Tavaszi UjjongásFerenc Sebő, Sebő Ensemble
5Szép Görög IlonaFerenc Sebő, Sebő Ensemble
6FérfitusákFerenc Sebő, Sebő Ensemble
7PünkösdFerenc Sebő, Sebő Ensemble
8Nyár = SummerFerenc Sebő, Sebő Ensemble
9NaptáncFerenc Sebő, Sebő Ensemble
10TűzugrásFerenc Sebő, Sebő Ensemble
11Ősz = AutumnFerenc Sebő, Sebő Ensemble
12A Bor DicséreteFerenc Sebő, Sebő Ensemble
13Hervad Már LigetünkFerenc Sebő, Sebő Ensemble
14Ó, Nagy Kerek Kék ÉgFerenc Sebő, Sebő Ensemble
15Madarak VonulásaFerenc Sebő, Sebő Ensemble
16Porondos Víz MartjánFerenc Sebő, Sebő Ensemble
17Tél = WinterFerenc Sebő, Sebő Ensemble
18Regős ÉnekFerenc Sebő, Sebő Ensemble
19Sötét NapFerenc Sebő, Sebő Ensemble
20HaláltáncFerenc Sebő, Sebő Ensemble
External Links
Discogs Logo Discogs
ArtistInfo App
ArtistInfo for iOS and ArtistInfo for Mac are presenting musicians, composers and producers that are envolved in the musical work that you are listening to in Apple Music, iTunes, or Spotify. Discover new music via the network among artists. Manage your favorite musicians and albums via iCloud and share recommendations with your friends via email, AirDrop, or Social Media.

App Store Logo     Mac App Store Logo

Acknowledgements
To all the music fans that are contributing on Discogs, MusicBrainz and Wikipedia. Thanks to Franz Flückiger for providing Storygram used to visualize band membership.
ArtistInfo for Mac, iPad, and iPhone
ArtistInfo App
Universal Link: https://music.metason.net/artistinfo?name=Ferenc%20Seb%C5%91%2C%20Seb%C5%91%20Ensemble&title=Pannon%20Fresk%C3%B3
ArtistInfo Community
Most seen topics within ArtistInfo:

Top 10 Artists    Top 20 Albums
 
What others are currently looking for:

Recent Artists    Recent Albums

ArtistInfo Logo ArtistInfo by Metason © 2015-2020 Metason Logo