Album HU 2018 on Fonó Records label
Folk (Folk, Népzene)
Herczku Ágnes Hozomány című legújabb népzenei dupla albuma egy sorozatnak szánt kiadvány „első fecskéje”, amelyet azzal a szándékkal indított útjára, hogy a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott szebbnél szebb dalokat közkinccsé tegye. A lemez a 2018 évi Táncháztalálkozóra jelent meg a Fonó gondozásában. A CD eladásából befolyt összeget az alkotók a visai adatközlőknek ajánlják fel. A dupla CD-kiadvány Gyűjtés c. lemezén a 2005-ös visai úton, Papp Andrástól, Nagy Amáliától, valamint lányaitól, Fodor Juliskától és Lovász Annától gyűjtött dalok és rikoltások válogatása szerepel, a másik lemezen Koncz Gergely prímás vezetésével, Visába való énekes és hangszeres népzenei összeállítások. Ezen a Revival CD-n, vendégként a régi énekes-partner, Németh Ferenc is hallható, valamint a szakma „nagy öregje”, a mezőségi zene egyik legjobb ismerője, Fekete Antal „Puma”. „A Revival lemezen énekelt dalokat vegyesen válogattam Kallós Zoltán visai gyűjtéseiből és a 2005-ös felvételeinkből. Ennek az is az oka, hogy a gyűjtés antológia-szerű felmondása helyett jobban érdekelt ugyanazon dalok más-más variációja, az a (stílus)gazdagság, amivel az egy faluban élő emberek hihetetlen magas szinten tudtak/tudnak élni.” Az énekesnő és a zenészek egy felajánlással is élnek a lemez megjelenésével: „...Mi most szeretnénk ezzel a kiadvánnyal megköszönni a ránk bízott kincseket és valamit vissza is adni azokból a javakból, amihez az ő önzetlen segítségük révén, előadói munkánk során jutottunk. A lemez eladásából befolyó összeget Papp András, valamint Amáli néni családjának juttatjuk el.” Az énekesnőt gyűjtőútjain legtöbbször Kallós Zoltán segítsége, jótanácsai vezették, ezért a sorozatot Neki, az Ő emlékének ajánlja.
![]() | Herczku Ágnes voc, vocals, music director, edited by, illustration, album by |
![]() | Molnár Péter cb, b, rec, double bass |
![]() | Pétsch András translated by |
![]() | Antal Fekete vl, viola |
![]() | Fekete Márton vl, viola |
![]() | Hegedűs Máté vn, violin |
![]() | Gergely Koncz vn, vl, violin, edited by |
![]() | Németh Ferenc voc, vocals |
Raden Hannawati design, graphics |
Szilasi Marianne editor, technician |
Keith Haring illustration |
Nikola Parov music director, engineer, recorded by, mastered by |
Albert Szilárd photography by |
Pál István "Szalonna" photography by |
Urbán Ádám photography by |
No | Title | Artist | Composer | Duration |
---|---|---|---|---|
1 | Lassú Cigánytánc És Szökős | Herczku Ágnes | ||
2 | Seprik Az Erdei Utat | Herczku Ágnes | ||
3 | Korcsos És Sűrű Magyar | Herczku Ágnes | ||
4 | Katonakísérő | Herczku Ágnes | ||
5 | Ritka Magyar | Herczku Ágnes | ||
6 | Jó Reggelt, Jó Reggelt | Herczku Ágnes | ||
7 | Egy Pár – Cigánytánc, Csárdás, Szökős És Sűrű Csárdás | Herczku Ágnes | ||
8 | Amott Kerekedik Egy Fekete Felhő | Herczku Ágnes | ||
9 | Utra Mari Balladája | Herczku Ágnes | ||
10 | Homlódi Zsuzsánna – A Megesett Lány Balladája | Herczku Ágnes | ||
11 | Jó Reggelt, Jó Reggelt | Herczku Ágnes | ||
12 | Tele Van A Temető Árka Vízzel | Herczku Ágnes | ||
13 | De Szeretnék Az Erdőbe Fa Lenni – Beszélgetéssel | Herczku Ágnes | ||
14 | Nem Zörög A Levél | Herczku Ágnes | ||
15 | Nincsen Pénzem – Papp András Nótája | Herczku Ágnes | ||
16 | A Gecsemáni Kertje – Karácsonyi Kánta | Herczku Ágnes | ||
17 | A Kántálásról | Herczku Ágnes | ||
18 | Elindult Már József – Karácsonyi Kánta És Köszöntő | Herczku Ágnes | ||
19 | Bemondás – Papp András | Herczku Ágnes | ||
20 | Amott Kerekedik Egy Fekete Felhő – Nagy Amália | Herczku Ágnes | ||
21 | Száradj El Bokor Hegytetőn – N. A. | Herczku Ágnes | ||
22 | Utra Mari – A Gyermekgyilkos Anya Balladája – N. A. | Herczku Ágnes | ||
23 | Tollas Erzsi Balladája – A Halálra Táncoltatott Lány – N. A | Herczku Ágnes | ||
24 | Tollas Erzsi Balladája – Fodor Juliska | Herczku Ágnes | ||
25 | Rózsa Sándor Balladája – N. A. És F. J. | Herczku Ágnes | ||
26 | Szabó Gyula Horvát Jolánt Szereti – Eltiltott Szerelmesek Balladája – F. J. | Herczku Ágnes | ||
27 | Bádogozzák A Visai Templomot – F. J. | Herczku Ágnes | ||
28 | Bogár Imre Balladája – N. A. És F. J. | Herczku Ágnes | ||
29 | Hajnallik, Hajnallik (Megöltek Egy Legényt) – F. J. | Herczku Ágnes | ||
30 | Seprik Az Erdei Utat – Katonakísérő – F. J. | Herczku Ágnes | ||
31 | Alszik A Baba – Altató – F. J. | Herczku Ágnes | ||
32 | Falu Végén Van Egy Kis Házacska – Beszélgetéssel – N. A. | Herczku Ágnes | ||
33 | Bemondás – N. A. És F. J. | Herczku Ágnes | ||
34 | A Táncról, Aratásról – „ríkatozások” – N. A., F. J. És Lovász Anna | Herczku Ágnes | ||
35 | Pajzán Rikoltozások – L. A. | Herczku Ágnes | ||
36 | De Szeretnék Az Erdőbe Fa Lenni – N. A. és F. J. | Herczku Ágnes |