ArtistInfo Logo  ArtistInfo

Album Cover
Korzenszky Klára
Szerelemcsütörtök Dobszerda

Album HU 2012 on Folk Európa label
Folk (Folk, Népzene)

Korzenszky Klára 1985-ben született, Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pszichológus diplomát 2010-ben. Kende Hannánál elsajátította a gyermekpszichodráma módszerét. Jelenleg gyermekpszichológusként dolgozik. A népzenével gyermekkorában került kapcsolatba. 18 évig táncolt a Bihari János Táncegyüttesben, majd a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttesben, emellett az Óbudai Népzenei Iskolában tanult népzenét. Meghatározó élmény volt számára az Egyszólam együttes Juhász Zoltán és Fábián Éva vezette népzenei tábora, ahol éveken át személyesen találkozhatott erdélyi és magyarországi hagyományőrző énekesekkel, zenészekkel. 2006 óta a moldvai népzenét játszó Tűz Lángja zenekar énekese (Tovafelé, 2010). Vokalistaként részt vett a világzenét játszó Ghymes együttes produkcióiban (Benyovszky, 2008, Álombálom, 2008, és 25 év Aréna, 2009). 2008 óta a Makám együttes énekes szólistája (Yanna Yova, 2009, Csillagváró, 2010). 2012-ben megjelent Eredics Dáviddal és Porteleki Áronnal közösen összeállított Szerelemcsütörtök, dobszerda című családi lemeze.

     
Musicians
PortraitKorzenszky Klára voc,
vocals, concept by, edited by, album by
PortraitKiss Krisztián rec,
accompanied by, cobza
PortraitMátyás Bólya zth,
accompanied by, cobza, zither
PortraitLelkes Andras cb,
accompanied by, double bass
PortraitSöndörgő , HU
accompanied by, ensemble
PortraitSalamon Soma h, acc,
accompanied by, harmonica, organ, recorder, furulya
PortraitBuzás Attila cb, voc,
accompanied by, tambura, cobza, baglama, tambura
Eredics Benjamin
accompanied by, tambura
PortraitEredics Áron perc,
accompanied by, tambura
PortraitEredics Salamon acc, fl,
accompanied by, tambura, recorder, furulya
PortraitKuczera Barbara vn, voc,
accompanied by, vocals
Korzenszky Anna
accompanied by, vocals, photography by
PortraitEredics Blanka voc,
accompanied by, voice
Vatamány Miron
accompanied by, voice
PortraitEredics Dávid cl, sax, voc,
tárogató, vocals, clarinet, saxophone, tambura, baglama, kaval, recorder, furulya
PortraitÁron Porteleki dr, vl, perc,
viola, goblet drum, davul, percussion, vocals
PortraitKálloy Molnár Péter voc,
voice, accompanied by
Producers
György Mohai mastered by
Bence Korompai recorded by
Album Tracks
No Title Artist Composer Duration
1Tavaszi Szél Vizet ÁrasztKorzenszky Klára
2KirálylányosKorzenszky Klára
3Kerek Utca, Kicsi HázKorzenszky Klára
4Egyedem, BegyedemKorzenszky Klára
5Erdőjáróznak A LányokKorzenszky Klára
6TündérleányokKorzenszky Klára
7Kútba Estem, Ki Vesz Ki?Korzenszky Klára
8SárkányölőKorzenszky Klára
9Csillag BorisKorzenszky Klára
10Addsza, Rózsám, A Kezed!Korzenszky Klára
11TemplomkerítésnélKorzenszky Klára
12Bíborba, BársonybaKorzenszky Klára
13Nyiss Kaput, Nyiss!Korzenszky Klára
14Fehér Kislány…Korzenszky Klára
15MenyegzőKorzenszky Klára
16Tavaszi Szél Utat SzárasztKorzenszky Klára
17HajtogatósKorzenszky Klára
External Links
Discogs Logo Discogs
ArtistInfo App
ArtistInfo for iOS and ArtistInfo for Mac are presenting musicians, composers and producers that are envolved in the musical work that you are listening to in Apple Music, iTunes, or Spotify. Discover new music via the network among artists. Manage your favorite musicians and albums via iCloud and share recommendations with your friends via email, AirDrop, or Social Media.

App Store Logo     Mac App Store Logo

Acknowledgements
To all the music fans that are contributing on Discogs, MusicBrainz and Wikipedia. Thanks to Franz Flückiger for providing Storygram used to visualize band membership.
ArtistInfo for Mac, iPad, and iPhone
ArtistInfo App
Universal Link: https://music.metason.net/artistinfo?name=Korzenszky%20Kl%C3%A1ra&title=Szerelemcs%C3%BCt%C3%B6rt%C3%B6k%20Dobszerda
ArtistInfo Community
Most seen topics within ArtistInfo:

Top 10 Artists    Top 20 Albums
 
What others are currently looking for:

Recent Artists    Recent Albums

ArtistInfo Logo ArtistInfo by Metason © 2015-2020 Metason Logo