ArtistInfo Logo  ArtistInfo

Album Cover
Kovács Tibor
Szilágysámson - Szilágysági Népzene (Original Village Music From The Transylvanian's Sălaj Region)

Album HU 2010 on Fonó Records label
Folk (Folk, Népzene, Romani, Religious)

A lemezen a romániai Szilágyságból való zene szól, a szilágysámsoni zenekartól. Mivel a zenészek mindegyik nemzetiség zenei igényeit kiszolgálták, magyar, román és cigány tánczenét is hallhatunk. Felhangzik román kolinda, református karácsonyi népének, névnapi köszöntő, valamint két menyasszonykísérő dallam is. Válogatta: Árendás Péter ADATKÖZLŐK: KANALAS Imre (1934, Selymesilosva) – hegedű, ének KOVÁCS Tibor (1959, Kisjenő) – hegedű IORGA Stefan (1951, Csernegyház) – brácsa KANALAS Vilmos (1957, Mocsolya) – nagybőgő SZILÁGYI Ferenc (1925, Szilágysámson) – ének A felvételek, bár stúdiókörülmények között készültek, távol állnak egy stúdióban született CD-től. A zenészek általában szabadon muzsikáltak, mintha saját otthoni környezetükben lennének, ezért sok a mellékzaj, a gyűjtők csak úgy irányították őket, mint juhász a nyájat. A lemez tartalmáról a gyengén látók számára az utolsó sávban hallhatók információk magyarul és angolul. A sorozat a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza szakmai együttműködésével, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával jött létre.

     
Musicians
PortraitKovács Tibor vn,
violin, album by
Kanalas Vilmos
double bass
PortraitLászló Kelemen vl,
editor, research, music librarian
PortraitPávai István vl,
editor, research, music librarian, sleeve notes
PortraitBerecz András voc,
research, music librarian
PortraitSue Foy ,
translated by
PortraitȘtefan Iorga vl, vn,
viola
Kanalas Imre
violin, vocals
PortraitSzilágyi Ferenc voc, *1925 RO
vocals
Producers
Agócs Gergely editor
Árendás Péter editor, edited by, sleeve notes
Pénzes Géza engineer
Sebestyén Judit graphics
László Szalai mastered by
Béla Kása photography by
Album Tracks
No Title Artist Composer Duration
1Csárdás, Lakodalmi Verbunk És CövekelőKovács Tibor
2Szilágysámsoni Magyar LegényesKovács Tibor
3Csárdás És CövekelőKovács Tibor
4Coki Asszony, Kirúgom A Szemedet…Kovács Tibor
5Mikor Kárásztelken Mennek A MenyasszonyértKovács Tibor
6Szállj El, Te Fekete Fecske…Kovács Tibor
7Ököritókörnyéki Román Táncrend: Barcău, Românesc, Ceardaş És MărunţeluKovács Tibor
8Szabó Gyula Horváth Jolánt Szereti… (Ballada)Kovács Tibor
9FeciorescKovács Tibor
10JuhásznótaKovács Tibor
11Csárdás És CövekelőKovács Tibor
12Sej, Széna, Széna… – Nem Használ A Rétifű Az Ökörnek…Kovács Tibor
13Csárdás És CövekelőKovács Tibor
14Református Karácsonyi NépénekKovács Tibor
15Román KolindákKovács Tibor
16Szilágysámsoni Névnapi KöszöntőKovács Tibor
17Cigánykeserves, Asztali Nóta, Cigánycsárdás És CsingerálásKovács Tibor
18Désházai MenyasszonykísérőKovács Tibor
External Links
Discogs Logo Discogs
ArtistInfo App
ArtistInfo for iOS and ArtistInfo for Mac are presenting musicians, composers and producers that are envolved in the musical work that you are listening to in Apple Music, iTunes, or Spotify. Discover new music via the network among artists. Manage your favorite musicians and albums via iCloud and share recommendations with your friends via email, AirDrop, or Social Media.

App Store Logo     Mac App Store Logo

Acknowledgements
To all the music fans that are contributing on Discogs, MusicBrainz and Wikipedia. Thanks to Franz Flückiger for providing Storygram used to visualize band membership.
ArtistInfo for Mac, iPad, and iPhone
ArtistInfo App
Universal Link: https://music.metason.net/artistinfo?name=Kov%C3%A1cs%20Tibor&title=Szil%C3%A1gys%C3%A1mson%20-%20Szil%C3%A1gys%C3%A1gi%20N%C3%A9pzene%20%28Original%20Village%20Music%20From%20The%20Transylvanian%27s%20S%C4%83laj%20Region%29
ArtistInfo Community
Most seen topics within ArtistInfo:

Top 10 Artists    Top 20 Albums
 
What others are currently looking for:

Recent Artists    Recent Albums

ArtistInfo Logo ArtistInfo by Metason © 2015-2020 Metason Logo