Album HU 2018 on Fonó Records label
Folk (Folk, Népzene)
KUBINYI JÚLIA 2012-ben Népművészet Ifjú Mestere címmel, 2013-ban Junior Prima díjjal kitüntetett népdalénekes, akit sokan a Fölszállott a páva televíziós népzenei vetélkedő első szériájának (2012) döntős szólistájaként is ismerhetnek. Kiskora óta része életének a magyar népzene és néptánc kultúra, mely gyermekkora óta fellépésekben, később számos hanglemezen való közreműködés, hazai és nemzetközi fesztiválokon, népdalversenyeken való részvétel formájában végigkísérte mindennapjait. 2008 óta a Dűvő zenekar énekese, azonban rendszeres közreműködője számos más népzenei formációnak. 2013 óta a Magyar Állami Népi Együttes számos műsorának vendégszereplője. 2015-ben jelent meg első önálló lemeze „Magam járom” címmel. SZOKOLAY DONGÓ BALÁZS népzenét, valamint népzenei ihletésű improvizatív zenét játszik dudán, furulyán és szaxofonon. A kárpát-medencei folklór mélyebb tanulmányozása során kezdett népzene feldolgozással foglalkozni. Így születtek saját kompozíciói és azok az improvizatív zenei alapok, amelyek magukon hordozzák a régmúlt zenei kultúráját, és ugyanakkor modern, kortárs hangvételűek. Népzenészként 1990 óta rendszeres szereplője a magyar zenei életnek. Fontos megemlíteni azt a műhelymunkát, amelyben a népzene a történeti zenében és az improvizációban teljesedik ki. 1994-ben lett a Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosa. 2005-ben Artisjus-díjat, 2016-ban Prima díjat kapott. Hangszerei: furulya, duda, szopránszaxofon, tárogató. ZIMBER FERENC Junior Prima díjas cimbalmos jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának hivatásos zenésze. Nyolc évesen kezdett cimbalmozni Petrovics Tamás kezei alatt Székesfehérváron. Később a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta zenei tanulmányait Balogh Kálmán növendékeként. Számos autentikus magyar népzenei és világzenei formáció rendszeres közreműködője. A Fondor zenekarral 2009-ben kapták meg a Népművészet Ifjú Mestere címet, a nemzetközi sikereket elért Buda Folk Band állandó közreműködőjeként pedig Magyar világi népzene című lemezükkel 2014-ben a World Music Charts Europe 2. helyén végeztek.
![]() | Kubinyi Júlia voc, vocals, album by |
![]() | Szokolay Dongó Balázs fl, rec, HU recorder, kaval, bagpipes, album by |
![]() | Zimber Ferenc , cimbalom, album by |
Lányi Ádám graphics |
No | ![]() |
Title | Artist | Composer | Duration |
---|---|---|---|---|---|
1 | ![]() | Napom, Napom (Székelyföldi Dallamok) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc | ||
2 | ![]() | Jókedvvel (Székelyföldi Dallamok) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc | ||
3 | ![]() | Míg A Világ (Magyarszováti Dallamok) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc | ||
4 | ![]() | Adja Isten Jóra (Moldvai Dallamok) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc | ||
5 | ![]() | Estéji Csillagok (Nyitrai Dallamok) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc | ||
6 | ![]() | Szép Csendesen (Visai Dallamok) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc | ||
7 | ![]() | Elválás (Bözödi Dallamok) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc | ||
8 | ![]() | Páva Volnék (Somogyi Dallamok) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc | ||
9 | E Kertemben (Moldvai Inspiráció) | Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs, Zimber Ferenc |
30sec audio samples provided by