Album HU 2015 on FG Kiadó label
Folk (Folk, Népzene)
Hegyek-völgyek között CD születése. A Népzenei Kamaraműhely, a Dugonics András Piarista Gimnázium kamaraegyüttese, 2008 óta járja „Ha folyóvíz volnék…” elnevezésű kulturális missziós körútját. 2013 júniusában a Klézse-budai Magyar Iskola énekeseinek és a szegedi Népzenei Kamaraműhelynek Klézsén tartott közös népzenei koncertje és táncháza után, egy közös lemez kiadásáról kezdtek álmodni. A felvételeket Klézse-Buda magyar iskolájának udvarán rögzítették, szabad téri stúdióban, természetes körülmények között, így ebben a varázslatos muzsikában „a szél, madarak, békák hangjai éppúgy megszólalnak, mint a több ezer-éves ótörök hagyományaink dallamai.” A Hegyek-völgyek között… lemez anyagát a felkészítő tanárok: Botezátu Viktória (ének), Fábri-Ivánovics Tünde (ének), Hodorog András (furulya), Lipták Dániel (hegedű) és Fábri Géza (koboz) közösen formálták meg, Domokos Pál Péter, Fábri Géza, Fábri-Ivánovics Tünde, Lipták Dániel, Kallós Zoltán és Kanalas Éva moldvai népzenei gyűjtései alapján.
![]() | Népzenei Kamaraműhely , album by |
![]() | Klézse-Budai Magyar Iskola , album by |
![]() | Dr. Páli Tibor jew's harp |
![]() | Hodorog András rec, leader, recorder, furulya |
![]() | Bauer Iván rec, voc, vocals, recorder, furulya |
![]() | Bozóki Tamás rec, voc, vocals, recorder, furulya |
![]() | Csenki Zalán voc, rec, vocals, recorder, furulya, vocals, cobza |
![]() | Jávorszky Zoltán rec, voc, vocals, recorder, furulya |
![]() | Domokos Pál research, music librarian |
![]() | Eva Kanalas voc, research, music librarian |
![]() | Zoltán Kallós voc, vn, research, music librarian |
![]() | Lipták Dániel vn, voc, violin, leader, vocals, research, music librarian |
![]() | Dancs Ágnes voc, vn, violin, vocals |
![]() | Túri Luca voc, vn, violin, vocals |
![]() | Bozóki Zoltán voc, vocals, cobza |
![]() | Majorcsics Krisztina voc, vocals, cobza |
![]() | Szekeres Anna voc, vocals, cobza |
![]() | Fábri Géza voc, vocals, cobza, leader, research, music librarian |
![]() | Ivánovics Tünde voc, dr, vocals, drum, leader, research, music librarian |
![]() | Botezátu Viktória voc, vocals, leader |
No | Title | Artist | Composer | Duration |
---|---|---|---|---|
1 | Fúdd El Jó Szél | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
2 | Fúdd El, Jó Szél, Fúdd El – Lészped | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
3 | Este Jő, Szürkül Bé – Gyoszény | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
4 | Kerek A Káposzta | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
5 | Kerek A Káposzta – Bogdánfalva | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
6 | Banumarocsini | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
7 | Mikor Kicsi Lányka Voltam – Gyoszény | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
8 | Mikor Kicsi Lányka Voltam – Gyoszény | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
9 | Kettős Táncdallamok | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
10 | Ludasim, Pajtásim | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
11 | Ludasim, Pajtásim - Lészped | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
12 | Magyaroska | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
13 | Ha Folyóvíz Volnék – Lészped | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
14 | Gyere Ki Szüvem | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
15 | Gyere Ki Szüvem – Klézse | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
16 | Boldoi Kezese | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
17 | Kérnek, Lányom, Kérnek – Pusztina | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
18 | Mikor Leány Voltam | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
19 | Mikor Leány Voltam – Klézse | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
20 | Ha Megérem Jövendőbe | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
21 | Ha Megérem Jövendőbe – Magyarfalu | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
22 | Vert Kezes | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
23 | Este Vagyon, Szürkül Bé | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
24 | Este Vagyon, Szürkül Bé - Külsőrekecsin | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
25 | Kecske | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
26 | Csipkebokor, Pánkhálló | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
27 | Új Guzsalyam Mellett – Klézse | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
28 | Csipkebokor, Pánkhálló – Klézse | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola | ||
29 | Ruszászka | Népzenei Kamaraműhely És A Klézse-Budai Magyar Iskola |