ArtistInfo Logo  ArtistInfo

Album Cover
Szaszcsavas Band
Héderfája-Gógánváralja - Vízmelléki Népzene (Original Village Music From The Transylvanian's Târnava Region)

Album HU 2010 on Fonó Records label
Folk (Folk, Népzene, Romani, Polka)

A lemezen a Felső-Vízmellék magyar, román, cigány és szász hangszeres népzenéjét két prímás változatos muzsikáján keresztül mutattuk be. Jól megfigyelhető, hogy mindketten egyazon kistáj zenei stílusába illeszkednek be, azon belül viszont sajátos egyéni játékmodorral rendelkeznek. Ezért nem tudnak együtt játszani, felvételkor maguk kérték, hogy külön játszhassanak. A Felső-Vízmelléken egyébként is csak alkalmilag muzsikáltak két prímással, s főleg azok tudtak összeszokottan játszani, akik egy családból származtak, ugyanattól az idősebb prímástól (apjuktól, bátyjuktól) tanultak muzsikálni. A kísérőhangszeresek a híres szászcsávási banda tagjai. Válogatta: Pávai István ADATKÖZLŐK: KÁLÓ „Cuppa” József (1943, Héderfája) – hegedű (1–5., 7–8., 10–11., 14., 20.) SZABÓ „Brusu” Béla (1940, Gogánváralja) – hegedű (6., 9., 12–13., 15–19., 21.) MEZEI Ferenc „Csángáló” (1951, Csávás) – háromhúros kontra MEZEI „Policer” Pál (1961, Csávás) – nagybőgő A felvételek, bár stúdiókörülmények között készültek, távol állnak egy stúdióban született CD-től. A zenészek általában szabadon muzsikáltak, mintha saját otthoni környezetükben lennének, ezért sok a mellékzaj, a gyűjtők csak úgy irányították őket, mint juhász a nyájat. A lemez tartalmáról a gyengén látók számára az utolsó sávban hallhatók információk magyarul és angolul. A sorozat a Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza szakmai együttműködésével, az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával jött létre.

     
Musicians
PortraitSzaszcsavas Band ,
album by
Mezei Pál
double bass
PortraitÁrendás Péter vl,
editor, edited by, compiled by
PortraitLászló Kelemen vl,
editor, research, music librarian
PortraitPávai István vl,
editor, sleeve notes, research, music librarian
PortraitSzalóki Ági voc, *1978
research, music librarian
PortraitSue Foy ,
translated by
PortraitMezei Ferenc vl,
viola, kontra
Káló „Cuppa” József
violin
Szabó „Brusu” Béla
violin
Producers
Agócs Gergely editor
Asztalos Tamás engineer
Pénzes Géza engineer
Sebestyén Judit graphics
László Szalai mastered by
Béla Kása photography by
Album Tracks
No Title Artist Composer Duration
1Sűrű VerbunkSzaszcsavas Band
2LassúSzaszcsavas Band
3FéloláhosSzaszcsavas Band
4SzökőSzaszcsavas Band
5Asztali NótaSzaszcsavas Band
6LassúSzaszcsavas Band
7Sűrű VerbunkSzaszcsavas Band
8SzékelyverbunkSzaszcsavas Band
9LassúSzaszcsavas Band
10SzegényesSzaszcsavas Band
11Asztali NótaSzaszcsavas Band
12LassúSzaszcsavas Band
13SzökőSzaszcsavas Band
14KatonanótaSzaszcsavas Band
15Leppendi Căluşar (Rituális Tánc)Szaszcsavas Band
16Învârtita (Forgatós Páros Tánc)Szaszcsavas Band
17Haţegana (Gyors Páros Tánc)Szaszcsavas Band
18Közép-Maros Menti MenyasszonykísérőSzaszcsavas Band
19Küküllő Menti MenyasszonykísérőSzaszcsavas Band
20Meszeljekli Zili (Cigány Asztali Nóta)Szaszcsavas Band
21Szász PolkaSzaszcsavas Band
External Links
Discogs Logo Discogs
ArtistInfo App
ArtistInfo for iOS and ArtistInfo for Mac are presenting musicians, composers and producers that are envolved in the musical work that you are listening to in Apple Music, iTunes, or Spotify. Discover new music via the network among artists. Manage your favorite musicians and albums via iCloud and share recommendations with your friends via email, AirDrop, or Social Media.

App Store Logo     Mac App Store Logo

Acknowledgements
To all the music fans that are contributing on Discogs, MusicBrainz and Wikipedia. Thanks to Franz Flückiger for providing Storygram used to visualize band membership.
ArtistInfo for Mac, iPad, and iPhone
ArtistInfo App
Universal Link: https://music.metason.net/artistinfo?name=Szaszcsavas%20Band&title=H%C3%A9derf%C3%A1ja-G%C3%B3g%C3%A1nv%C3%A1ralja%20-%20V%C3%ADzmell%C3%A9ki%20N%C3%A9pzene%20%28Original%20Village%20Music%20From%20The%20Transylvanian%27s%20T%C3%A2rnava%20Region%29
ArtistInfo Community
Most seen topics within ArtistInfo:

Top 10 Artists    Top 20 Albums
 
What others are currently looking for:

Recent Artists    Recent Albums

ArtistInfo Logo ArtistInfo by Metason © 2015-2020 Metason Logo