ArtistInfo Logo  ArtistInfo

Album Cover
Terék József
A Sülysápi Dombtetőn - Népdalok Sülysápról

Album HU 2014 on Összefogás Sülysápért Egyesület label
Folk (Folk, Népzene)

A Tápió mentén végzett kulturális örökségvédelmi és értékmegőrző munka nyolcadik állomása volt Sülysáp népdalos CD kiadványának elkészítése. Az első tudományos kutatómunka 1954-ben valósult meg a településen Schnöller Mária révén, akit 1981-ben követett Lázár Katalin, a MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, majd 2009-ben Terék József. A helyi tót népdalok kutatását 2013-ban Zemen Pálné Szabó Katalin végezte, illetve Németh Jánosné Bugyi Erzsébet. Magyar, cigány, tót népdalos értékek kerültek elő, melyek összefüggő képet alkotnak a helyi korabeli népdalos értékek tükrében is. Sajnos a régi zenekarokról nem kerültek elő felvételek, de még el tudták mesélni, hogy milyen zenekari felállásban muzsikáltak a cigányzenekarok, a trubacsok (rezesbanda). A helyi adatközlők hangfelvételei igazán különlegessé teszik a kiadványt, hiszen archaikus tót nyelven énekelnek, melyet egykoron őseik hoztak magukkal, több száz évvel ezelőtt. A kiadvány 2014-ben valósult meg az Összefogás Sülysápért Egyesület kiadásában.

     
Producers
Péter Glaser engineer
Kucza Péter research, photography
Album Tracks
No Title Artist Composer Duration
1A Hajnali Csillag RagyogTerék József
2Mám Ja Jeden ZámečekTerék József
3Tápiósápi Kislányoknak Nincs PárjaTerék József
4Ňebuďem Tag RobiťTerék József
5Bádogozzák Ezt A Sülyi TemplomotTerék József
6Láda, Láda, Cifra LádaTerék József
7Esteledik A Faluba’, Haza Kéne MenniTerék József
8Ha Kimegyek A Sülysápi HatárbaTerék József
9Už Je Ďjevča, Už Je NašeTerék József
10Ďe Si Bola Téj NociTerék József
11Vínko, Vínko, Vínko ČervenoTerék József
12Most Árkolják A Sülysápi HatártTerék József
13Ha Bemegyek A Sülysápi TemplombaTerék József
14Kis Kertemet Tápió Vize HasítjaTerék József
15A Sülysápi DombtetőnTerék József
External Links
Discogs Logo Discogs
ArtistInfo App
ArtistInfo for iOS and ArtistInfo for Mac are presenting musicians, composers and producers that are envolved in the musical work that you are listening to in Apple Music, iTunes, or Spotify. Discover new music via the network among artists. Manage your favorite musicians and albums via iCloud and share recommendations with your friends via email, AirDrop, or Social Media.

App Store Logo     Mac App Store Logo

Acknowledgements
To all the music fans that are contributing on Discogs, MusicBrainz and Wikipedia. Thanks to Franz Flückiger for providing Storygram used to visualize band membership.
ArtistInfo for Mac, iPad, and iPhone
ArtistInfo App
Universal Link: https://music.metason.net/artistinfo?name=Ter%C3%A9k%20J%C3%B3zsef&title=A%20S%C3%BClys%C3%A1pi%20Dombtet%C5%91n%20-%20N%C3%A9pdalok%20S%C3%BClys%C3%A1pr%C3%B3l
ArtistInfo Community
Most seen topics within ArtistInfo:

Top 10 Artists    Top 20 Albums
 
What others are currently looking for:

Recent Artists    Recent Albums

ArtistInfo Logo ArtistInfo by Metason © 2015-2020 Metason Logo