ArtistInfo Logo  ArtistInfo

Album Cover
Terék József
A Szecsői Rózsás Kertek Alatt - Népdalok Tápiószecsőről

Album HU 2014 on Wass Albert Tápiómenti Kulturális Egyesület label
Folk (Folk, Népzene)

A Tápió mentén végzett kulturális örökségvédelmi és értékmegőrző munka kilencedik állomása volt Tápiószecső népdalos CD kiadványának elkészítése. A legkorábbi népdalos gyűjtőmunkát 1906-ban végezte Bartók Béla Tápiószecső kapcsán, aki Turán tartózkodva örökített meg támlapos lejegyzés formájában egy balladát, melyet egy „szecsőről való” férfi énekelt neki. Ezt követően 1953-ban Balla Péter, Békefi Antal látogattak el a településre a MTA Népzenekutató csoport részéről és gyűjtöttek értékes helyi népdalokat, melyek egy része a Magyar Népzene Tárában is megtalálható. Kálmán Lajos, Nagy Nándor, Oeller Ottó, Vajda József ugyanebben az évben végeztek kutatómunkákat, akiket 1954-ben követett Schnöller Mária, majd 1956-ban Szabó Andorné Szojka Anna, 1959-ben Gulyás László. Ugyanebben az évben Martin György néptánckutató is készített kép és hangfelvételeket a korabeli táncokról, népzenéről, a helyi cigányzenekarról. 1962-ben Sárosi Bálint kutatott helyi siratódallamokat, illetve egyéb helyi népdalos értékeket. 1967-ben Kerényi György végzett kutatásokat a helyi szokásdalok tekintetében. 1978-ban második alkalommal is tiszteletét tette a településen Martin György, rögzítve a közel húsz év távlatában a helyi értékeket. 1981-ben Lázár Katalin végzett kutatói munkákat, majd 2009-ben Terék József. Tápiószecső páratlan értéket képviselő népdalos, népművészeti értékeinek ápolásában hatalmas szerepet játszott Ofella Sándor népművelő, a népi együttes alapítója, aki elsőként vitte hírét térségünknek az országban. A kutatómunkák eredményeként számos régi és új stílusú népdal, gyerekdal, gyerekjáték, cigánydal, köszöntő, árus nóta, sirató, ballada, alkalomhoz kötött népdal került elő. A kiadványon található hangfelvételek némelyikén a helyi adatközlő énekesek hallhatók zenei kísérettel, illetve archív felvételeken is. A lemezen megtalálható összeállítások tükrözik azt a gazdag zenei hangzást, mely Tápiószecsőre is jellemző volt a XX. században a helyi cigányzenészeknek köszönhetően. A kiadvány 2014-ben valósult meg a Wass Albert Tápiómenti Kulturális Egyesület kiadásában.

     
Musicians
PortraitTerék József cb,
music director, double bass, album by
PortraitPál Lajos acc,
accordion
PortraitDezider Olah ,
cimbalom
PortraitSeres Vilmos cl, acc,
clarinet
PortraitTóth Gergely ,
viola
PortraitHrúz Szabolcs vn, vl,
violin
PortraitMihály Pál vn,
violin
PortraitRadics Ferenc vn,
violin
Boda Péter
vocals
Gál Károlyné Lesti Ilona
vocals
PortraitHetényi Milán voc, rec,
vocals
PortraitHorváth Éva Sára voc,
vocals
Katonka Lászlóné Lesti Margit
vocals
PortraitKubinyi Júlia voc,
vocals
Lesti Istvánné Velkei Mária
vocals
Mészáros Jánosné Papp Rozália
vocals
Mészáros Raffaelné Németh Valéria
vocals
PortraitTóth Péter voc,
vocals
Producers
Dombi Nándor cover, design
Péter Glaser engineer
Album Tracks
No Title Artist Composer Duration
1Fehér László BalladaTerék József
2Mikor Mentem Hazafelé Szecső FalujábólTerék József
3A Szecsői Templomtorony De MagosTerék József
4Fehér LiliomszálTerék József
5A Szecsei Utcán Végig, VégiTerék József
6Este Van Már, Nyolcat Ütött Az ÓraTerék József
7Végigmentem A Szecsői FõutcánTerék József
8Anyám, Anyám, Édes Kedves AnyámTerék József
9Asszonyok, Asszonyok, Rongyot AdjatokTerék József
10Elszabadult Az Ökröm A VirágTerék József
11Mikor Mentem Tápiószecső FeléTerék József
12Újesztendõ, Bikkfás ErdőTerék József
13Szombat Este Kimentem A KútraTerék József
14A Szecsői Rózsás Kertek AlattTerék József
External Links
Discogs Logo Discogs
ArtistInfo App
ArtistInfo for iOS and ArtistInfo for Mac are presenting musicians, composers and producers that are envolved in the musical work that you are listening to in Apple Music, iTunes, or Spotify. Discover new music via the network among artists. Manage your favorite musicians and albums via iCloud and share recommendations with your friends via email, AirDrop, or Social Media.

App Store Logo     Mac App Store Logo

Acknowledgements
To all the music fans that are contributing on Discogs, MusicBrainz and Wikipedia. Thanks to Franz Flückiger for providing Storygram used to visualize band membership.
ArtistInfo for Mac, iPad, and iPhone
ArtistInfo App
Universal Link: https://music.metason.net/artistinfo?name=Ter%C3%A9k%20J%C3%B3zsef&title=A%20Szecs%C5%91i%20R%C3%B3zs%C3%A1s%20Kertek%20Alatt%20-%20N%C3%A9pdalok%20T%C3%A1pi%C3%B3szecs%C5%91r%C5%91l
ArtistInfo Community
Most seen topics within ArtistInfo:

Top 10 Artists    Top 20 Albums
 
What others are currently looking for:

Recent Artists    Recent Albums

ArtistInfo Logo ArtistInfo by Metason © 2015-2020 Metason Logo